A hagyományos koreai esküvőt ugyanazon a néven szokás emlegetni, mint a régmúlt idők császárjainak koronázási ünnepségét: ez a Nagy Szertartás. Az elnevezést a látvány, a teendők sokasága és a jelentőség egyaránt indokolja.
A ceremónia ugyan is ebben a távol-keleti országban nemcsak az ifjú pár számára különösen fontos. A magukat akonfucionista filozófia híveinek valló koreaiak szerint az esküvő nem két egyén, hanem két család egyesülése. Ennek megfelelően az előkészítés és maga a rituálé is több résztvevős, olyannyira, hogy régen a szülők szerepe a párválasztásban is teljesen nyilvánvaló volt.
Az idősebbek saját szempontjaik szerint szemelték ki egymásnak a fiatalokat, majd ezt hivatásos horoszkópkészítő bírálta felül. Ha az ő véleménye szerint összeillő volt a pár, szintén a horoszkóp alapján kitűzték az esküvő napját is. Bár a huszonegyedik században a házasságok nagyrésze szerelemből köttetik, de a szülők kerítősködése nem szokatlan, illetve a dátumot továbbra is a kedvező csillagállás tekintetbevételével állapítják meg.
A hagyományok szerinti előkészületek közé tartozik, hogy a vőlegény barátai a mennyegző napja előtt egy ajándékokkal teli ládát visznek a menyasszony házába, amelyet a szülők pénzzel jutalmaznak. Másnap családja kíséretében megérkezik a vőlegény is, és egy kacsát ajándékoz jövendőbeli anyósának, mely a házastársi hűség szimbóluma, hiszen a kacsának egész életében csak egy párja van. A házasulandók meghajlással köszöntik egymást, illetve a szülőket. Ezután régiónként eltérő egyéb procedúrák következnek: az ünnepeltek isznak egymás poharából, vagy a vőlegény szülei magokat szórnak a menyasszony elé, aki kötényébe fogja fel azokat. A babona szerint minél többet kap el belőlük, annál több utódra számíthat a család. A friss házasok ezt követően még 3 napig vendégeskednek a lányos háznál, majd véglegesen a férj házába költöznek.
Ezeket a szokásokat eredeti formájukban manapság már nagyon kényelmetlen lenne betartani, így meglehetősen leegyszerűsödve, de továbbra is nagyon látványos keretek közt élnek tovább. Az eljegyzés általában étteremben történik, az esküvők helyszíne sem valamelyik fél lakása, hanem nyilvános tér. Ha az eseményt a szabadban rendezik, akkor a menyasszony és a vőlegény is gyaloghintón érkezik. A menyasszonyt a ceremónia alatt két kísérője segíti a mozgásban, hiszen arra díszes ruhája miatt egyedül képtelen lenne. Arcán három piros pont látható, melyekszellemeket hivatottak távoltartani. A vőlegény igazi helyett fából faragott kacsát ad át az örömanyának. A szerelmesek a tér közepén felállított asztalnál köszönnek egymásnak és a szülőknek. Tarka ruhába öltözött zenészek, táncosok is gyakran szerepelnek az ünnepségen. a rossz
A rituálé minden pompás külsősége ellenére manapság a nyugati stílusú esküvő jobban izgatja a házasodni kívánó fiatalok fantáziáját, így a két ceremónia egymást követő megtartása általánossá vált. A nyugati stílusú mennyegző egyébként mindössze magából az eskütételből és az azt követő körülbelül félórás vacsorából áll, ezért aztán őszintén reménykedhetünk, hogy nem szorítja ki teljesen helyéből a különleges, soha vissza nem térő pillanatokban jócskán bővelkedő Nagy Szertartást.
A ceremónia ugyan is ebben a távol-keleti országban nemcsak az ifjú pár számára különösen fontos. A magukat akonfucionista filozófia híveinek valló koreaiak szerint az esküvő nem két egyén, hanem két család egyesülése. Ennek megfelelően az előkészítés és maga a rituálé is több résztvevős, olyannyira, hogy régen a szülők szerepe a párválasztásban is teljesen nyilvánvaló volt.
Az idősebbek saját szempontjaik szerint szemelték ki egymásnak a fiatalokat, majd ezt hivatásos horoszkópkészítő bírálta felül. Ha az ő véleménye szerint összeillő volt a pár, szintén a horoszkóp alapján kitűzték az esküvő napját is. Bár a huszonegyedik században a házasságok nagyrésze szerelemből köttetik, de a szülők kerítősködése nem szokatlan, illetve a dátumot továbbra is a kedvező csillagállás tekintetbevételével állapítják meg.
A hagyományok szerinti előkészületek közé tartozik, hogy a vőlegény barátai a mennyegző napja előtt egy ajándékokkal teli ládát visznek a menyasszony házába, amelyet a szülők pénzzel jutalmaznak. Másnap családja kíséretében megérkezik a vőlegény is, és egy kacsát ajándékoz jövendőbeli anyósának, mely a házastársi hűség szimbóluma, hiszen a kacsának egész életében csak egy párja van. A házasulandók meghajlással köszöntik egymást, illetve a szülőket. Ezután régiónként eltérő egyéb procedúrák következnek: az ünnepeltek isznak egymás poharából, vagy a vőlegény szülei magokat szórnak a menyasszony elé, aki kötényébe fogja fel azokat. A babona szerint minél többet kap el belőlük, annál több utódra számíthat a család. A friss házasok ezt követően még 3 napig vendégeskednek a lányos háznál, majd véglegesen a férj házába költöznek.
Ezeket a szokásokat eredeti formájukban manapság már nagyon kényelmetlen lenne betartani, így meglehetősen leegyszerűsödve, de továbbra is nagyon látványos keretek közt élnek tovább. Az eljegyzés általában étteremben történik, az esküvők helyszíne sem valamelyik fél lakása, hanem nyilvános tér. Ha az eseményt a szabadban rendezik, akkor a menyasszony és a vőlegény is gyaloghintón érkezik. A menyasszonyt a ceremónia alatt két kísérője segíti a mozgásban, hiszen arra díszes ruhája miatt egyedül képtelen lenne. Arcán három piros pont látható, melyekszellemeket hivatottak távoltartani. A vőlegény igazi helyett fából faragott kacsát ad át az örömanyának. A szerelmesek a tér közepén felállított asztalnál köszönnek egymásnak és a szülőknek. Tarka ruhába öltözött zenészek, táncosok is gyakran szerepelnek az ünnepségen. a rossz
A rituálé minden pompás külsősége ellenére manapság a nyugati stílusú esküvő jobban izgatja a házasodni kívánó fiatalok fantáziáját, így a két ceremónia egymást követő megtartása általánossá vált. A nyugati stílusú mennyegző egyébként mindössze magából az eskütételből és az azt követő körülbelül félórás vacsorából áll, ezért aztán őszintén reménykedhetünk, hogy nem szorítja ki teljesen helyéből a különleges, soha vissza nem térő pillanatokban jócskán bővelkedő Nagy Szertartást.